Már feszegettem korábban az önelfogadást, most viszont eljött az ideje annak, hogy mások elfogadásról beszéljünk, ami egy nagyon nehéz terület, viszont rengetegen panaszkodnak arról, hogy a többiek mennyire megbántották őket, mennyire sok rosszindulatú ember van, tehát a sérelmeket kezdik el sorolni.

Fontos és izgalmas szabadságélményel jár az, ha ezt nem szedjük össze magunkban, nem sérelmekként vesszük, esetleg bosszút akarjunk állni. Ha nem érezzük azt, hogy igenis győznünk kell ebben a helyzetben, ha nem éreznél arra kényszert, hogy másoknak valamit bizonyíts.

Ha helyre akarunk hozni valamiféle helyzetet, ez az egy dolog lebeg a szemünk előtt, hogy mások szemében helyreállítsunk egy képet magunkkal kapcsolatban, az hogy mások mit gondolnak rólunk, nagyon fontossá válik. Amikor rosszindulatról beszélünk, hogy mások valahogyan megítélnek minket valami kapcsán, akkor is az fáj a leginkább, hogy kialakul egy olyan kép rólunk, velünk kapcsolatban, amit mi nem tudunk elfogadni.

De ez egy hiábavaló küzdelem ezen dolgozni, hogy elérd azt, hogy mások azt gondolják rólad, amit te szeretnél, hogy gondoljanak rólad. Hiszen lehetsz te bármilyen, az emberek sokféleképpen fognak téged látni. El kell fogadnunk azt, hogy sokan, sokféleképpen látnak minket és sajnos így lesznek olyanok is, akik nem a legjobb oldalunkat ragadják meg. És mi van akkor, ha ebben van némi megalapozottság? Mi van, ha vannak olyan részeink, amiket eddig féltünk bevallani, mert túl fájdalmasak, de mégis van olyan a környezetünkben, aki ezt felfedezte? És most haragszunk rá amiatt, mert ezt odatolja az orrunk elé és így nem tudjuk már nem észrevenni.

Az is izgalmas, hogyha van olyan, aki nem szeret a társaságodban lenni, esetleg negatív véleménnyel van rólad, akkor néha érdemes elgondolkozni azon, hogy vajon mi számára az, ami velem kapcsolatban nehéz, hogy az, amit mond, azzal lenne-e dolgunk önmagunkban?

Fontos a nyitottság, ami arról szól, hogy oldottan kell fogadni azt, hogy más másképpen lát dolgokat, mint mi. Minket is másképp látnak mások, különböző emberek különbözőképpen és egy adott kérdésben is eltérően gondolkodnak. 

Mennyire felszabadító lenne, hogyha egy vitában, amikor valakivel különböző állásponton vagyunk valakivel, akkor az lenne az álláspont, hogy ,,semmi baj, ha te ezt így gondolod." Az lenne a fontos, hogy megférjen egymás mellett a két gondolat, a két álláspont. 

Ha ezt elfogadnánk, hogy különbözőek vagyunk és különbözőképpen gondolkodunk, akkor adna a beszélgetésnek egy nyugodtságot, mert eljutnánk oda, hogy nem győzni akarunk egy vita során. Mert ha nem így gondolkodunk, akkor néha ez a vita, beszélgetés el szokott csúszni afelé, hogy ÉN győztesen jöjjek ki, a másik meg alulmaradjon, viszont ezzel el is távolodunk a másiktól. 

Pont a lényeg szűnik meg, meggyengül a kapcsolat, ami a beszélgetés alapját adná. Egyszer-egyszer érdemes lenne kipróbálni, hogy az legyen az alap, hogy neki is igaza van és neki is, hogy nem akarunk ebben győzni, hogy nem a másik lenyomása a cél, hanem a másik elfogadása.

Nem szabad attól megrettenni, hogy a másik ugyanolyan jogosan mondja el a saját érveit, még akkor is, ha fáj. Ez elsőre nem egy könnyű út, amit járni lehet, mert erősen bennünk van a győzniakarás. Viszont nem megyünk vele semmire. Az ilyesfajta győzelmek végén ott állhatunk egyedül, a győzelmünkkel, viszont ezt nincs kivel megosztani.

Fontos a kapcsolat fenntartása, és legyünk befogadóbbak a másik véleményével szemben is.

forrás: dr. Almási Kitti