November 22-én nagy dolog történt a családunk életében, hiszen megszületett nővérem első gyermeke, aki nem csak az unokaöcsém, hanem egyben a keresztfiam is, igaz nem keresztelője lesz tavasszal, hanem névadó ünnepsége, de a nővérem úgy tekint rám, mint keresztanyára, én a kicsire pedig úgy, mint a keresztfiamra. Na de kezdjük azzal, hogy miként is történt meg Nolen születése. 

Nővéremnek a terhesség utolsó heteiben egyre több alkalommal kellett orvoshoz járnia, és mindig elkísértem Őt, hiszen a párja olyankor dolgozott. November 21-én is megbeszéltük, hogy másnap 22-én, reggel kilenckor a szokott helyen találkozunk, és megyünk a dokihoz. Én este beállítottam az ébresztőórám, és nyugodtan lefeküdtem aludni. Azt hozzátenném, hogy már a várandóssága közepén megbeszéltük a tesómmal, hogy ha bármikor beindul a szülés,akkor engem fog hívni, nem pedig anyunkat, mert én jobban tudom kezelni a helyzetet, attól féltünk, hogy anya pizsamában is elindult volna a kórházba, ha Őt hívja nővérem :D Kanyarodjunk vissza az estéhez. Szóval, beállítottam a telefont, hogy reggel csörögjön. Egyszer arra ébredtem, hogy csörögő a mobilom. Hirtelen azt hittem, hogy én hülye elaludtam, és szegény nővérem ott vár rám a megbeszélt helyen..Ám amikor kinyitottam a szemem, igen-igen sötét volt még, így valahogy sejtettem, hogy még nincs reggel 8. Felvettem a telefont, és a nővérem nyugodt hangon közölte, hogy elfolyt a magzatvíz. Ez 3:45-kor volt. Ahogy letettem a telefont remegni kezdtem, de azonnal átmentem a másik szobába szólnia anyukénak. Természetesen mindenki azonnal felébredt, és már öltöztünk is. Vártunk, hogy nővérem visszaszóljon a kórházból, hogy mi a helyzet, egy óra múlva szólt is, hogy bizony itt ma szülés lesz. Fél hatra értünk be a kórházba, ahol szerencsére azzal szembesültünk, hogy tesóm egész jól viseli a vajúdást, ám ez nem tartott sokáig. 10 felé már eléggé görcsölt, és nagyon rosszul is volt, így epidurált kapott, ezt követően már végig feküdt, így nem láthattuk őt. Olyan fél egy felé szólt ki a sógorom, hogy most már szülnek. Istenem! Az addigi várakozás is rémes volt, de az amikor már tudtam azt, hogy a nővérem éppen életet ad a gyermekének, akire már tíz éve vár.. hát mit ne mondjak, nagyon de nagyon ideges volt. Rohadt lassan telt az idő, alig vártam már, hogy legyen valami hír! 13:40 felé végre megjelent az ajtóban a sógorom és közölte, hogy megszületett a kicsi és minden rendben vele! Abban a pillanatban mindannyian elsírtuk magunkat. Ezt követően hazajöttünk kajálni, majd egyből visszamentünk a kórházba, ahol kb fél órát kellett várnunk, hogy láthassuk a kicsit. Az a pillanat valami hihetetlen volt! Édes, tökéletes kis hajas baba! 

Csütörtökön született, és vasárnap már haza is mehetett. Hétfőtől pedig mentünk nővéremnek segíteni. Akkor fogtam először Őt a kezemben, és annyira csodás érzés járt át. Egy pár napos emberke, annyi mindent megváltoztat, olyan sok szeretetet ad! Ahogy pedig telnek a hetek, egyre erősebb a szeretet, amit iránta érzek. Most kezdtem csak igazán felfogni, hogy Ő az én kis keresztfiam, akivel én is felelőséggel fogok tartozni az élete során. Egyre magabiztosabban veszem fel, és imádom azt, ahogy a kékesszürke szemével fürkészi az arcom, vagy ahogy megnyugszik a mellkasomon is elalszik. 

Annyira várom már, hogy nagyobb legyen és elvihessem Nolent a vadasparkba, a füvészkertbe vagy pedig egy játszótérre. Olyan keresztanya akarok lenni, akit szeret a keresztfia, akiben megbízik és akinek mindent elmondhat.